I am moving between countries and living abroad for years now, so the emotional perspective of this rootless lifestyle inevitably became the main subject of my latest works. The journey what began with pure curiosity and the desire to discover has been accompanied by new feelings and shades with every moving. My experiences have changed me, and there is no way back in this journey. I often have the impression that I am not belonging to the place where Iam trying to integrate, but neither to my home country anymore. Returning would make me dissatisfied, leaving makes me feel unsettled.
Every time I try to describe what do I call home, I feel like I think about an abstract space what I am unable to define. Commuting between my “homes” makes me feel like I am floating in this empty space, belonging everywhere and nowhere, being distracted by sadness and happiness at the same time, and always missing something.
I chose the polaroid emulsion lift and its hovering and crumpled state as a reflection of my mindset, and also of the abstract disconnected space.
The work flow resonates with the subject’s duality: watching the floating transparent pieces is a meditative experience, but treating this sensitive and vulnerable material requires a lot of patience .
As I am creating and distracting these photos of myself I am visualizing my inner confusion. The creation of this work helps me to formulate my feelings and makes this abstract space, this “thing” called home more tangible.
Évek óta külföldön élek, és különböző országok között ingázom, így ez a gyökértelen életforma óhatatlanul a munkáim központi témájává vált. Az úthoz ami puszta kíváncsisággal és felfedezési vággyal indult, minden költözéssel új érzelmek társultak. A tapasztalataim és az élményeim megváltoztattak, és ebben már nincs visszaút. Sokszor úgy érzem, hogy még nem tartozom oda ahol próbálok beilleszekedni, de már a szülőföldemhez sem.
Valahányszor megpróbálom körülírni mit is hívok otthonnak, olyan mintha egy furcsa absztrakt fogalomról beszélnék, amit nem tudok definiálni. A folytonos ingázás a különböző otthonok között olyan, mint légüres térben lebegni: mindenhová és sehová sem tartozom, egyszerre dob fel és keserít el, közben pedig kicsit mindig hiányzik valami. A projekt segít megfogalmazni az érzéseimet, és közelebb visz, hogy kézzelfoghatóbbá tegyem ezt az absztrakt teret, ezt a “dolgot” amit otthonnak hívunk.
A polaroidokról leválasztott emulzió lebegő és meggyűrt anyagát használom, hogy reflektáljak a fent leírt érzésekre, és az absztrakt, megfoghatatlan térre. A munkafolyamat rezonál a téma kettősségével: bár a lebegő darabok látványa egy lassú és meditatív élmény, ezeknek az érzékeny és sérülények anyagoknak a kezelése sok türelmet igényel. Ezeknek az önarcképeknek az elkészítésével majd roncsolásával a saját belső világom vizualizálom.
A videók a lebegő foszlányokkal a zavart lelkiállapotot és bizonytalan életszakaszt hivatottak reprezentálni. Ezzel párhuzamban az állóképek a különböző érzések és fázisok lenyomatai a változékony helyzetekben.
