I have created this project during the first lockdown in Paris, when I spent all my time at the flat for two months due the restrictions. When the situation evolved first I felt confused and desparate, and it was hard to accept it. Though luckily, I was not amongst the ones who are struck in the worst way by the pandemic: I only needed to stay at home.
But staying at home can have some extraordinary aspects when you live in a foreign country and you have already been coping with your ideas about the meaning of home. Parallel with these arising questions I also struggled with the “usual” issues of the uncertainty which surrounded us and overshadowed our future. My so-called strategy was to keep on creating to keep me sane and have the illusion of having control over the situation. The series became a transition between documenting my days in lockown and projecting the emotions I am experiencing. Through my project, I was processing different phases and feelings that I was going through during the course of the lockdown. The contradictory feelings of how much I wanted to leave but felt safer at my apartment. The will to know more about what’s happening around me, but still escaping to my world from the information overload. The lack of nature. The change of my comfort zone and the fear of the unknown. The anxiety which I felt not knowing when and how I will see my beloved ones again. Even when I was sitting on my sofa at the illusion of full security and comfort inside it just feels like a flood of distress.
Finally the strategy became a therapy: as I have visualized and materialised these scenes it helped me to create a distance with the issues I have been coping with, and to influence them. Creating my photos also gave meaning and aim to the hopeless and confluent days. The series has also enabled me to share my thoughts and feelings with others, since we were all connected through one main problem now. Realising this connection while I was creating in isolation was an extraordinary feeling.
Ezt a projektet az első kijárási tilalom idején készítettem Párizsban, mikor a szigorú korlátozások miatt két hónapig minden időmet a lakásban töltöttem. Amikor márciusban előállt ez a helyzet, zavarodottnak és kétségbeesettnek éreztem magam, és eleinte nehezemre esett elfogadni. Pedig szerencsére én nem tartozom azok közé, akiket súlyosabban érintett a járvány: csak otthon kellett maradnom.
Azonban ennek az otthonmaradásnak szokatlan aspektusai lehetnek ha egy idegen országban élsz, és amúgy is kérdéses mit jelent számodra az “otthon” fogalma. Emellett persze ugyanúgy küszködtem a “szokásos” problémákkal és bizonytalansággal melyek mindannyiunkat nyomasztanak most, és beárnyékolják a jövőnket. Végül az alkotás lett a stratégiám: az irányítás illúzióját adta, és segített megszabadulni a szorongástól. A sorozat egy furcsa átmenetté vált a bezárva töltött napok dokumentálása és a megélt érzelmek kivetítése között. Lényegében a különböző fázisokat dolgoztam fel, amiken keresztülmentem ezek alatt a hónapok alatt. Az ellentmondásos érzéseket, mikor másra sem vágytam, mint hogy elhagyhassam a lakást, de közben mégis csak itt éreztem magam igazán biztonságban. Ahogy tudni akartam mi történik körülöttem és otthon, de egy ponton mégis telítődtem, és elmenekültem az információáradat elől. A komfortzóna átalakulását, a félelmet attól amit nem ismerünk. A természet hiányát. Az aggodalmat és szorongást, mert fogalmam sem volt, mikor láthatom újra a családomat. Hiába ültem a kanapémon a biztonság teljes illúziójában, közben ezek az érzések emésztettek belülről nap mint nap.
A stratégiából terápia lett: ahogy vizualizáltam és megvalósítottam ezeket a fázisokat segített, hogy távolságot teremtsek a problémáimmal és felülemelkedjek a rossz érzéseken, egyben feladatot és értelmet adtak az összefolyó és kilátástalan napoknak. A képeim azt is lehetővé tették, hogy megosszam a gondolataimat és érzéseimet másokkal a világ különböző pontjain, és kapcsolódjak hozzájuk - elvégre most egy nagy közös probléma köt össze minket, ha szeretnénk, ha nem. Felismerni ezt a kapcsolatot az izoláció közben alkotva, kivételes érzés volt.